Background/Objectives: Osteoarthritis, the principal indication for joint arthroplasty, has doubled in incidence since 1990. Advances in surgical techniques, combined with an ageing population, have driven a substantial rise in arthroplasty procedures, presenting numerous challenges for healthcare systems worldwide. This study analyses historical trends in joint arthroplasty, assesses the accuracy of prior projections, and forecasts future demand using data from international arthroplasty registries. The goal is to guide healthcare resource management and policymaking. Methods: A systematic registry search identified 15 nations’ joint arthroplasty registries, and 209 annual reports provided high-quality data on primary total hip (THA) and knee arthroplasties (TKA) over the past two decades. Future arthroplasty volumes were projected using a deterministic negative-exponential saturating growth model. Results: From 2010 to 2023, THA incidence rose by 130% to 210%, while TKA increased by 150% to 664% across the analysed national registries. Projections to 2050 indicate sustained growth: THA volumes are expected to rise by 121% to over 200% and TKA by at least 130% across all countries. Conclusions: The ongoing escalation in joint arthroplasty demand necessitates proactive healthcare planning. Without strategic investments in infrastructure, workforce capacity, and digital resources, national healthcare systems risk being overwhelmed by the projected growth in both primary and revision procedures in the coming decades.

Bevezetés: A teljes felszínpótló térdprotézis beültetése az ortopédsebészet egyik legsikeresebb és legbiztonságosabb beavatkozásává vált. A számos eltérő feltárásmód közül a leginkább elterjedt, úgynevezett medialis parapatellaris (MP-) feltárás során a musculus quadriceps ina átvágásra kerül, károsítva az extensor funkciókat. Ezzel szemben a subvastus (S-) feltárás – megkímélve az extensor apparátust – kevesebb fájdalommal járó, gyorsabb rehabilitációt ígérhet. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végzett prospektív, obszervációs vizsgálatunk célja az MP- és az S-feltárás közvetlen posztoperatív időszakra való hatásának összehasonlítása. Módszer: A bevont 60 beteg a beavatkozás típusa szerint random módon két eltérő csoportba került. A vizsgálat során homogén betegcsoportokon mértük a két eltérő feltárásmód hatásait a korai posztoperatív időszakban a nemzetközi szakirodalom és az általunk meghatározott paraméterek alapján. Eredmények: Vizuális analóg skála (VAS) segítségével nyugalmi és aktív fájdalomszintet mértünk az első 10 napon, ami alapján az aktív VAS-értékek esetén szembetűnőbb a különbség az S-csoport javára. Az aktív VAS esetében az S-csoportban a 2., 3., 10. napon is szignifikánsan kisebb fájdalmat jeleztek a betegek, mint az MP-csoportban. A többi nap eredményeit is figyelembe véve, ez amellett szól, hogy az extensor apparátus integritásának megőrzése jobb posztoperatív funkcionalitást tesz lehetővé. Megmértük a betegek térdízületi mozgástartományát is. Az 1. napon az S-csoportba tartozóké szignifikánsan nagyobb. A napok előrehaladtával az MP-csoport tagjai a rehabilitációjuk során utolérik az S-csoportot. Az S-csoportba tartozók átlagosan 1,944 nappal, azaz közel két nappal korábban képesek nyújtva lábat emelni, szemben az MP-csoporttal (p<0,0001). Következtetések: Az adatok statisztikai elemzése után elmondható, hogy a subvastus feltárás előnyösebbnek látszik a közvetlen posztoperatív időszak rehabilitációja tekintetében. Evidencia felállításához azonban további nagy elemszámú, multicentrikus, obszervációs vizsgálatokra van szükség. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1208–1214.

Az orvoshiány súlyosbodó kihívást jelent az európai egészségügyi rendszerek számára, különösen a vidéki és hátrányos helyzetű térségekben. A probléma kezelésére a közép-kelet-európai országok eltérő stratégiákat alkalmaznak, például telemedicinát, külföldi szakemberek toborzását és az orvosok ideiglenes kirendelését. Jelen tanulmány a kirendelési gyakorlatokat vizsgálja Magyarország, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Románia, Ukrajna és Szerbia példáin keresztül, valamint bemutatja az “Emberi erőforrás kutatás az egészségügyben 2024” vonatkozó, előzetes eredményeit. Magyarországon az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény szabályozza az orvosok kirendelését, amely a munkáltatók számára széles lehetőségeket biztosít, azonban az egyéni szempontok figyelembevétele jelenleg korlátozott. A szomszédos országokban az áthelyezési rendszerek jogszabályi keretei változatosak, azonban nagyobb hangsúlyt fektetnek az anyagi és szakmai ösztönzők meglétére, valamint a munkavállalók döntéshozásba való aktív bevonására. Az “Emberi erőforrás kutatás az egészségügyben 2024” előzetes eredményei szerint a válaszadók 29%-a tapasztalt szakképzési tervét érintő változást a kirendelések miatt, míg 68%-uk nyitott lenne más városban végzett szakmai gyakorlatra, ha az fejlődési lehetőséget biztosítana. Emellett 55,5%-uk az egyéni preferenciáknak megfelelő munkalehetőség esetén vállalná az ingázást Az eredmények arra utalnak, hogy a rezidensek számára a tervezett és célzott gyakorlati programok hatékonyabb alternatívát jelenthetnek az ad-hoc kirendelések helyett. A tapasztalataik beépítése kulcsfontosságú lehet a jövőbeli egészségügyi humánerőforrás-tervezés és szakpolitikai döntések sikerességéhez.